2009. július 23., csütörtök

Miért jó Amerikába menni!

Miért Jó?
Hát én azt gondolom, hogy nekem igazából mindegy hova mész, csak menj el. Ezt tudom javasolni. És ne Európába, hanem egy másik kontinensre, és legalább 3 hétre. Kapcsold ki a telefont és élvezd. Mégis akkor miért Amerika?
Mert Európában vagy most is, ha a németeknél elakadnál, stoppal bármikor haza tudsz jönni úgy két nap alatt :)
Mert van nekik egy olyan hozzáállásuk az élethez, a mindennapokhoz, amit mi is felvehetnénk itthon, és akkor szerintem sokkal élhetőbben (nyugodtabban) lehet az életet elfogadni. Tudom, hogy szeretünk aggódni, és idegeskedni, de talán ez volt a legszembetűnőbb az egészben. Az, hogy no para, és hogy minden rendben lesz és minden megoldható. Persze felületesen és nem túl mély érzelmi szinten. Nem akarják veled megosztani a legmélyebb problémáikat és ezt tőled sem várják el. Ha valami bajuk van azt általában nyugodtan és kb azonnal elmondják. Bevallom, ettől függetlenül nem szeretnék ott kint dolgozni. Egyedül semmi kép sem. Talán egy társsal kimenni egy kis időre, az elképzelhető, de amúgy nem érzem, hogy olyan vicces hely lenne. Aztán minden városban ahol jártam próbáltam beszélgetni a velem egykorú átlagos amerikaival, és az a tapasztalatom, hogy bizony nagyon sokat dolgoznak. Egy évben van max 5-7 nap fizettet szabi. A 25-35 év közöttiek nagy része két, esetleg három munkahelyen dolgozik. Azért teszik ezt, mert kint nagyon drága az egyetem, és amikor befejezik, akkor úgy kezdik el a NAGY életet, hogy van akár 50.000-100.000USD tartozásuk a bank felé. És még nem vettek lakást és nem vettek kocsit. Kb. olyan 1200-1500USD egy normálisabb lakás NYC-ben, ha bérelni akarunk. A fizetések pedig óradíjban vannak elszámolva és hetente kapod a fizut.
Azt lehet mondani, hogy a 30USD/óra magasságában mozgó fizetés már egészen elviselhető. Minimum kilenc órát dolgoznak egy nap. Viszont simán elmennek pénteken korábban haza, majd autóba ülnek és az egész hétvégét pihenéssel töltik. A szülő nők egy hónap után mennek vissza dolgozni. Simán lehet kivenni azért fizetés nélküli szabit is, ha a munkahely lehetővé teszi. Viszont, ha megbetegszel, vagy baleseted lesz, vagy összetűzésbe kerülsz a törvénnyel, akkor Amerika máris sokkal rosszabb hely, mint amit el tudunk képzelni. A barátság azért is nehézkes dolog arrafele, mert simán költözniük kell akár az ország másik felébe is, ha a melóhely úgy kívánja. A biztosítás nagyon drága. Mindenféle biztosítás van és mind pénzbe kerül folyamatosan. Egy családi biztosítás olyan 1000USD magasságában mozog 4 személy részére, ami nem is tűnik olyan soknak, csak nem tartalmazza a 6 év alatti gyerekeket (pontosabban nem kell fizetni az ő biztosításukért.). És feltételezi, hogy még nem volt autóbaleseted pl. :D
Azután Informatikusokat nem igazán keresnek, mert abból van nekik is sok. Kell nekik ápolónő, meg orvos, meg asszisztens, meg tanítónő és kovács és dokkmunkás és esztergályos és kőműves. Tehát jómunkásember. Persze nem akkora a hajtás, mint itthon, de azért ott is meg lehet fogni a munka végét rendesen. Ha olyan helyen talál állást az ember, ahol van szakszervezet, ott még kevesebbet kell dolgozni egy adott időre vetítve, de ott szervezeti díjat is kell fizetni és a pénz is kevesebb valamivel. Az átlagember (legalább is akikkel találkoztam) nem ismeri azt a fogalmat, hogy rasszizmus, vagy nem mutatja, vagy olyan furcsa módon élik meg. Valahogy minden ilyen szó, amikor erről beszélgettünk másokkal, olyan gyengének és erőtlennek tűnt, ahhoz képest, amit itt Európában tud megélni és/vagy átélni valaki. Összességében én biztonságban éreztem magam ez alatt a három hét alatt ott kint. Persze biztos vannak olyan helyek, ahol nekem nem lett volna jó, de itthon sem visszük a külföldi barátainkat egy lepukkant negyedbe. Ami inkább meghatározó számomra, most, hogy így tíz napja itthon vagyok, hogy Pest mennyire más. Nincsenek azok az egekbe szökő nagy különbségek az utcák között, mint ott kint NYC-ban vagy LA-ben. Volt olyan eset, hogy az egyik sugárútról befordulva balra 300 méter után négy szintes házak fogadtak, Egy másik nap ugyanott jobbra fordultam és 200 méter után lakótelep és Afrók és Latinók, mindenhol. Hát ez volt nekem Amerika, meg még egy csomó minden más. Minek vesznek bazi nagy autókat, megy rettenetes gyors motorokat, ha nem mennek velük? A Hibrid-et felejtsétek el. Van egy pár Toyota Prius, meg egy pár LEXUS r450h, de kb ennyi. Na jó egyik nap láttam egy LINCOLN Navigator green-t.
Aztán mindenki iPhone őrült, és iBook mániás. A melóhelyen általában MS, de otthon iPhone+iBook kombó megy. Mindenki flip-flop-ra van rákattanva, meg az Abercombie And Fitch ruhákra. Nagyon sok gyümölcslevet isznak és van náluk 12%-os tej is a boltban, meg nagyon sok fajta tömény, de főleg a Whiskey-t és a tequila-t isszák. A Jagermeister státusz pia. Nem nagyon hallottam elektronikus zenét, de egyszer egy kocsiban valaki KRAFTWERK-et hallgatott. Tuttkó, hogy európai lehetett a fazon, de ez már megint egy magyar gondolkodás. És már írtam egyszer de megint, hogy tényleg minden ruhát mindenféle színben minden mással képesek felvenni. Ha nem vagy közönséges és szeméremsértő, akkor konkrétan senki le nem sz***a mit vettél fel aznap. Így persze nem olyan könnyű kitűnni a tömegből :)
Jó volt azért hazajönni és találkozni a barátaimmal, látni újra Magyar lányokat, mert szerintem sokkal szebbek és csinosabbak és kecsesebbek és nőiesebbek, mint az Amerikai lányok. Persze nem igaz, hogy az Amerikaiak kövérebbek lennének. Inkább olyan átlagosak, néha tunyák és puhosak. Olyan furcsán híznak el. Térdtől fölfele úgy kb. a mell vonaláig, és a felkarjuk. A többi meg olyan normális. É nem érdekli őket, ha egy vastag combú lánynak kedve van felvenni egy miniszoknyát, akkor simán. És ezen senki nincs kiakadva. Itthon szerintem más a helyzet. Az ország hatalmas és gyakorlatilag minden geológiai képződményt meg lehet nézni és minden sportot ki lehet próbálni, anélkül, hogy kitennéd a lábad az államok területéről. Ha még eszembe jut majd valami, akkor azt majd jól ideírom.

M.

Hétfő, kedd és szerda egyben.

Nem látom értelmét, hogy szétbontsam, mert mind három napot NYC-ben töltöttük. Jelzem, hogy amikor ezt a bejegyzést készítem, már itthon vagyok, és az emlékeim alapján írom. Fogok írni ez után arról, hogy mit gondolok az amerikaiakról, meg úgy általában Amerikáról, meg egyéb érzések és megtapasztalások.
Szóval hol is kezdjem. Talán ott, hogy ebben a városban gyakorlatilag minden olyan 20 USD-be kerül. De tényleg. Olyan 18-22 körüli szórással lehet számolni. A belépő jegyek, egy normálisabb ebéd, egy póló, egy kicsit komolyabb ajándék, egy mozijegy. Aztán meg az, hogy a Central Park kivételével, meg a HOUSTON st. alatti downtown terület kivételével NYC olyan egyszerű, mint a 100as szög. Van nekik 11 sugárútjuk (Avenue), meg a Houston st. felett kezdődő számozott utcák. Szépen vonalzóval megtervezve. Két utca és két Av. közötti területet neveznek blokk-nak. Az arányok úgy oszlanak meg, hogy az utcák közötti átlagos távolság olyan 50-70 méter, míg két Av. között olyan 300-400 méter lehet. Aztán van neki egy olyan útjuk, ami valami oknál fogva átlósan megy végig a városon. Na, ez a Broadway. Miután ezt megcsinálták, rájöttek, hogy mégis lenne valami értelme annak, hogy az egyes utcáknak nem is, de az AV-nek adjanak neveket, Persze nem mindnek, mert akkor már megint túltervezett lenne. Szóval vicces. Viszont így jött létre az egyik leghíresebb pont a városban, ami a 42th. utca és a Broadway kereszteződése. Ez a Time Sqare. Itt mindig nagyon sok a turista, emiatt sok a rendőr, és nagyon sok a látnivaló. Ezen a ponton a Broadway a 8th. Av és a 7th. Av. között jár. Mi meg a 6th. és a 38th. sarkán laktunk :D Ezt a Broadway-t úgy képzeljétek el, hogy Manhattan észak-nyugati pontján indul el, és a dél keleti csücske felé tart. Tehát van olyan pontja, amikor keresztezi a, 9th. majd a 8th., 7th., 6th. és így tovább, sugárutakat. A Central Park, ehhez képest teljesen más. Egy teljesen mesterséges park, ami az 59th. utca, az 5th. Av. a 125th. utca és a 7th. Av között lévő terület. Nagyon sokan szeretik, emiatt sokan is járnak ide pihenni, futni, kerékpározni, kikapcsolódni. Található benn strand, egy csomó kicsi „Baseball” pálya, strandröplabda pálya rendesen homokkal, ahogy az kell. Van neki saját biztonsági szolgálata is. Nagyon komoly. Három helyen át lehet hajtani a parkon, de azokat csak hétköznap lehet használni, mert a hétvégére mindig lezárják. Aztán vannak utak, ahol csak a gyalogosok közlekedhetnek, és a kerékpárosok valahogy ezt be is tartják. Mondjuk ebben segít az 500 USD bírság is, ha elkapnak :D . Tolni lehet a verdát ofkoz.
A Múzeumokról. Hát van egy rettenetesen idegesítő szokásuk nekik. Az, hogy minden múzeumi tárlatrész után át kell, hogy menjél egy csetresz bolton, ahol persze sok a turista és válogatnak a különböző marhaságok között. A másik ilyen zavaró dolog, hogy baromi hideg van. Ja és ha tehetitek, akkor CSAK hétköznap menjetek el a bármelyik múzeumba. Pontosabban három nap ajánlott kedd-szerda-csütörtök. Viszont ilyenkor meg vannak sikongató iskolás csoportok, de legalább oda lehet férni minden kiállított érdekességhez. Négy múzeumot látogattunk meg a három nap alatt. A Metropolitan múzeum, a Természettudományi Múzeumot, a Googenheim Múzeumot (persze tudom, hogy Guggenheim, csak lehet ilyen feliratú pólót venni :D), és az INTREPID anyahajó Múzeumot. Mind hihetetlen élmény volt. Volt olyan, hogy időszakos kiállítás, ez általában plusz 10-20 USD. és nem mindig van értelme, szóval óvatosan. Akkor érdemes figyelni mindig, hogy az információs táblákra mi van kiírva, mert a Metropolitan múzeumban például lehet fényképezni, a természettudományiban is lehet, de csak vaku nélkül :D . A Googenheim-ben viszont TILLÓS a kép készítése.
Aztán a városrészekről egy kicsit. Az Olasz negyed (Little Italy) határos a Kínai negyeddel (China Town). A kettőt a Canal st. választja el egymástól, és ez nekem nagyon tetszett. Balra minden olaszul van kiírva, jobbra tekintve meg minden kínaiul. És senki nem kap agylobot, hogy csak ezeken a nyelveken vannak megnevezve a dolgok. Persze nem mindenhol, és ha kéred, adnak angol étlapokat pl. vagy kerítenek valakit, aki TUD angolul. Erre szokták itt mondani, hogy egy életet leélhetsz úgy NYC-ben, hogy nem kell megtanulnod angolul, ha olasz, vagy kínai vagy :D. Amikor az olasz negyedben sétáltunk, az olyan volt, mintha egy közép-olaszországi kisvárosban lennék, és mindenhol, zöld-fehér-piros zászlók, meg utcadíszek. Aztán nagyon sok helyen, csak olasz beszédet hallottam, majd átmentünk a CANAL st.-n és hirtelen mindenki kínaivá vált :D és kínai táblák és kínai ételszag :) és nagyon sok kínai :D. Na itt jól beültünk egy kínai étterembe, ahol simán összeültetik az embereket, és jó finomat ettünk. Majd tovább séta délnek és Brooklyn Bridge következett és a környéke. A híd alatti terület nem valami szép. Kicsit csumpis, láttam egy csomó patkányt, lepukkant parkot, de amúgy nyugis volt. Nem erre szoktak a turisták felmenni a hídra. A híd maga nagyon rendben van látványilag. Nekem olyan odabasz érzésem volt vele kapcsolatban. Az alap vasszerkezete eléggé rozsdál, és nagyon sok autó közlekedik rajta, de maga a híd még így is csodaszép. Az meg pláne nagyon tetszik benne, hogy a híd közepén megy a gyalogos forgalom és kb két méterrel az autó sávok felett sétálsz. :D lehet belecsumpizni a nyitott tetejű autókba, úgy sem tudnak megfordulni :)
Ezek után séta tovább Ground ZERO és Wall street. A GZ már nem is ZERO, mert már húzzák felfele az új épületeket, és nem is olyan nagy, mint gondoltam. De érdekes lesz, ha készen lesz. Lesz benne emlékhely, meg múzeum is. A Wall st. Pedig olyan, mintha egy katonailag megszállt területre sétálna be az ember. Gépfegyveres rendőrök, komoly tankmegfogó behatási szabályozó mechanizmusok. Beton-terelők és akadályok, és esküszöm, hogy én hallani véltem a rengeteg számítógép ventilátorának halk zümmögését. Inkább csak olyan érzés féle volt. Aki dolgozik számítógépek és szerverek között, az lehet, hogy találkozott már ezzel az érzéssel, hogy még nem látod a gépeket, de érzed, hogy a közelben nagyon sok gép dolgozik. Mikor ezzel is végeztünk go haza. Este kimentünk a Broadway-ra, mert az mindig jó, és lehet nézelődni, meg bámulni a tömeget.
Csináltunk olyat is, hogy életemben először jól sorba álltunk egy étterem miatt. Ez a SOHO-ban volt, és egy Japán étterem volt a soron. Itt is minden japánul volt kiírva, csak japán söröket és borokat és csak japán kaját lehetett kérni, és ez volt az első olyan hely az egész USA-bn, ahol csak AMEX kártyát fogadtak el. Biztos van máshol is ilyen, csak nem találkoztunk vele. Amúgy ez a SOHO vicces kis hely. Bazi sok étterem, ahol sok a fiatal, csak három és négyszintes színesre festett házak és hangulat jellemzi. Láttam itt olyan sörözőt, ami igazából egy HARLEY motor szakbolt, csak este kicsit kocsma is. Eléggé hasonlított a Nagymező utcára hangulatilag, de hát azt most majd úgy is jól tönkreteszik, szóval gyorsan járjatok oda jó sokat, amíg lehet.
Az Intrepid anyahajóról nem sok mondani való van. Talán az hogy 20USD a beugró és katonákkal van tele, és megnézhetsz egy naaaaagy műszaki eredményt. Aki nem technokrata military buzi, és van egy kis klausztrofóbiája, az ne nagyon menjen el oda, mert nem fogja élvezni. Ki van rajta állítva egy csomó repülőgép a tetején, meg az egyik nagy hangárt is jól meg lehet nézni, meg van benne 4 fajta szimulátor is, de azokért csak 10-15 USD-t kell fizetni. és újabb sorban állás persze. Tehát egy nagy zöldre festett vasdarab, sok keskeny hellyel és veszélyesen meredek lépcsőkkel.
Guggenheim múzeum. Egy Frank Lloyd Wright nevű faszi tervezte, aki tuti nem volt 100-as.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Frank_Lloyd_Wright
A múzeum négy jól elkülöníthető részre osztható. A bejárati csarnok, a csigavonalban emelkedő kőrfolyosó ahol Wright EREDETI tervei, meg egy pár eredeti és később készített makett van kiállítva (Ez a legjobb), az egyes emeletekről nyíló különbféle gyűjtemények kiállító termei (kortárs és XX. század eleji és ART DECO) vannak. A negyedik rész természetesen a bisz-basz bolt. Nekem a tervek tetszettek a legjobban. A kiállított tervek hatan százaléka a nem megépített tervek, ezek olyan komolyak, hogy egy csomó Sci-Fi film innen vett ihletet a tutkó. De ez megvolt a Metropolitan múzemunál is, mert ott meg a Medivel (középkori)részlegben például ki van állítva egy lovagi sisak, de olyan 90%-os a hasonlóság a STAR WARS 1-ben a halálcsillag bolygólézer-vezérlőjében tevékenykedő alkalmazottak munkaruhájához rendszeresített HCSSZ-531/2 sisakkal. Ha nem emlékszel erre a sisakra, minek élsz ? :D
Sajnos ebben a múzeumban nem lehet fényképezni, csak a bejárati csarnokban.
Aztán voltunk fent az EMPIRE STATE BUILDING tetején, hajnali kettőkor, mert akkor is fel lehet menni (20USD) a 86. emelet. 35USD a 102., de oda szerintem nem érdemes felmenni. a 86. a híres kilátója az ESB-nek. A lift nagyon komoly. A következő képen számol 1-2-10-20-30-40-50-60-70-80-84-85-86. ÉS nem kell nyomkodni a gombokat, mert a bizti őrök infra távirányítóval vezérlik őket. Itt is van motozás, meg röntgen, meg detektoros kapu. Felmész és NYC szétcsap azonnal. Nem tudod merre indulj, mert mindenfele nagyon szép a kilátás. Szuper érzés. Mindenkép megéri felmenni.
És jöjjenek a képek.

A SLeep inn hotel és környéke. Kemény

A természettudományi múzeum.

A Metropolitan múzeum.

A Guggenheim múzeum

Az Intrepid Anyahajó

Az Olasz negyed

A Kínai negyed

A Brooklyn Bridge és környéke

A Wall Street és környéke

Farmers Market

Egy kis Central Park

Hajózni jó :D

És a végén egy csomó életkép NYC-ből :D

Mégis csak szétbontottam őket, mert úgy könnyebb kezelni.
A következő bejegyzés a hazaútról és az egyéb az úttal kapcsolatos érzéseimről szól majd.
Na Peace.

2009. július 13., hétfő

A képek New York-ról.

Gyors leszek, mert itten hajnali 3 van és már kezdek fáradt lenni :)
Feltoltam az összes eddigi képet :D
Sajnos úgy döntöttem, hogy a New York-i képek egyben lesznek tárolva, ami nektek nem olyan jó, mert jó sok már most is :)
Holnap Guggenheim múzeum, Meg a Hajót is megnézzük a kikötőben, meg Még valami Múzeum lesz terítéken, aztán este kimegyünk a Magyar kerékpáros arcokhoz sörözni, meg dumálni.
ÉS akkor a képek:

Repülés New York-ba

Éééééés:

A Teljes New York sorozat eddig

New York szombat és vasárnap

Reggel 5 kor keltünk és 50:30 indultunk ki a reptérre. + csomag ráfizetés (2x15 USD), jegyek kinyomtatása az automatáknál. Röntgen, cipő le, motozás, cipő fel. Repülő, Bazi hideg, mert pont a légkondi mellett ülünk. pokróc, 6USD egy film, amit 10” nézhetsz meg. Szóval szunya. Leszállás Nyew York-ban. Hideg van, fúj a szél, és nem süt a nap. Kb ez röviden a nap első 10 órája, meg az, hogy most már három órával közelebb vagyok otthonhoz időzónailag, szóval csak +6 óra az eltérés :)
Oké, elsőnek a szerintem hasznos tanácsok. Mindenképpen vegyél olyan bérletet, ami arra az időre elég, amíg New York-ban vagy. a 7 napos full bérlet, ami minden metróra, megkötés nélkül, és minden buszra is jó megkötés nélkül, na ez komoly 27 USD. A 30napos ugyanilyen 47 USD. A második. Próbálj olyan szállást találni, ami Manhattan-ben van, mert az utazás nagyon sok időt el tud venni. A harmadik. Készülj fel, hogy nagyon sokat fogsz sétálni, még akkor is, ha tömegközlekedéssel utazol, amit csak lehet. Első szálláshelyünket az árak és a szolgáltatások határozták meg. Így találtunk rá a SLEEP INN nevű létesítményre, ami egy szobát ad, reggelivel, free wifi-s Internettel, saját fürdő és WC, 27” plazma tv. Ezt komoly 90 USD-ért. Összesen lett volna 525 USD a hat napra. Kint volt Brooklyn-ban a 49th utcában. Hát ez konkrétan a spanyol negyed legközepe, és még egy autópálya alatt is át kellett sétálni, miközben a metrótól 7 perc volt gyalog az út. Utána a metró a Manhattan 42th utca és a Broadway sarkáig 1óra 10 perc. Ezen annyira felhúztuk magunkat, hogy másik szálloda után néztünk. Így találtunk rá az AMERICANA INN nevű helyre, nincs Internet (persze van ingyenes WiFi, mert ügyes vagyok), két ágyas ez is, csak egy 15” LCD TV van, és közös fürdőhelységek az emeleten. Ezt 95 USD ér kaptuk meg naponta, ami adókkal együtt kijött 450USD-re. Ja, és a hely Manhattan West 38th Street és a 6Av. sarkán van. Ez azt jelenti, hogy a Broadway, kb 3 perc séta, és az Empire State Building is olyan 10 perc séta :) . Ha nem bírod a tömeget, nem szeretsz metrózni, nem tudod elviselni a másságot MINDEN téren, akkor ne gyere ide, mert e nélkül a tolerancia nélkül nem lehet NY-ot élvezni igazán. Hatalmasok a méretek, iszonyat mennyiségű ember. A metróban Rettenetes a meleg, és még több ember. A metróvezetők folyamatosan beszélnek, és gyakorlatilag érthetetlen, amit mondanak. Az utakon rengeteg a Yello Cab.
Este kilenc után értünk be New York (továbbiakban: NY) képzeletbeli fő csomópontjára, vagy inkább az egyik fő látványosságához, ami a West 42th (Time Square), és a Broadway sarka. ÉS innen igazából nem tudok többet mondani nektek, csak ezt: Őrüljmeg-Ájjujjel-Hajjálmeg. Nem is Írok erről többet, inkább feltöltöm valahogy a képeket és akkor, remélem, átjön majd nektek az, amit NY ad nekem. Bent voltunk este 11ig. Utána hazamentünk még a SLEEP INN-be. Közben eleredt az eső.
Ma, azaz vasárnap átjöttünk az AMERICANA INN-be. Újabb becsekkolás következett, majd irány a Central Park. Fel metróval a 81th utcáig, onnan be, és leesett az állam. A park nagyjából kétszer akkora, mint a Margit Sziget. Ezt onnan tudom, hogy béreltünk két kerékpárt a Magyar kerékpárkölcsönző srácoktól, és körbekerékpároztuk a parkot, hát ők mondták, hogy kb 10-11 km körbekerékpározni a parkot. És nem ám csak egyenesen, meg jobbra-balra, hanem komoly emelkedőket és ugye lejtőket is építettek az útba, szóval elég komoly kis túra kőrbe tolni a parkot. Aztán lesétáltunk a folyópartra, de a rossz irányba :D Szóval felültünk egy buszra és átvitt minket a másik oldalra, Ez a 72th. utca magasságában volt. Itt a Hudson folyó partján lesétáltunk a 26th. utcáig. Onnan be a Madison Square Garden-be, ami alatt van egy hatalmas vonat állomás !!! Én ezt nem is tudtam :D. Onnan meg haza gyalogoltunk. Most kicsi pihi, aztán megyünk vissza az utcára, mert megint este van és becsoki a hely. Holnap múzeumok, meg azután is múzeumok lesznek napirenden. Na hello :)
A nap zenéje természetesen Frank Sinatra: New York-New York :D
A nap képe, meg mind.
Szálloda 1:
SLEEP INN

Sálloda 2:
AMERICANA INN

A képeket később töltöm fel

2009. július 11., szombat

07.10 péntek

Kezdek kicsit elfáradni. Nem nagyon van kedvem menni sehova, de olyan sok mindent meg lehetne itt még megnézni. Na mind1. Azért ma csak elmentünk a Venice Beach-re. Igazából nem is csináltunk semmi mást. Meg visszavittük a Charger-t az Enterprise kölcsönzőnek, és utána a Luliék 97’es Mercedesével mentünk le a partra. Adrián vezetett, amitől rájöttem, hogy idegbeteg leszek kb 5 perc alatt, mert nem akarja megérteni, hogy itt Amerikai módon kell vezetni és nem fogja egész Amerika megtanulni az ő kedvéért a jobbra tartást, meg a gyorsabb elengedését. Szóval ő idegesen, kapkodva, és átkozódva vezet, amitől nekem sincs olyan jó kedvem :D , de hát ez van. Tényleg elég idegesítőek tudnak lenni ám az utakon. És ráadásul péntek van, és mindenki megy valahová nyaralni, és igazi dugó, és az autópályán töltöttünk oda vissza kb 3 órát a mai napból, de szerintem megérte, ha nem idegeskedett volna annyit, még vicces is lehetett volna az autózás. Na de a Venice Beach. Ez az a hely, amit minden normálisabb LA-ben játszódó filmben a tengerparti jeleneteket forgatják. Ha valakinek eszébe jut a tengerparton gőrkorizó (esetleg kőrkorizó) lányok, meg a valamilyen lejátszóval futó lányok, a mindenféle butik, és a furcsábbnál furcsább emberek, akkor az a Venice Beach. Olyan sokkot kaptam, hogy vettem is két indiános pólót :) . Képzeljétek el, valami orvosi törvényi kiskapu miatt, orvosi célra lehet füvet szívni. Persze csak kijelölt épületekben, és szerintem nem is tiszta marihuána, de én mondjuk nem értek hozzá, mert nem élek vele. De volt vagy tíz épület. Aztán a mindenféle árusok. Erről csináltam egy csomó képek, meg van jó kis kerékpár kölcsönző. Itt már nem divat a BMX és a Mountain Bike. Csak elvétve láttam belőlük. Viszont a drót szamarak népes táborát három jól elkülöníthető csoport alkotja. Egy, a legkisebbek, a nagyon drága verseny gépek. Tépnek vele, mint az állat. "Share the Road Baby" :D. A második a sorban a Chopper bike. Mintha egy Chopper motor lenne, csak kerékpár. Nagyon komoly a cucc. ÉS most jön a meglepetés. A Legtöbb kerékli-bicikpár az nem más, mint az újra elővett gyönyörűen ívelt 60-as 70es évek kerékpárjai. Mindenféle színben, és kosárral. Olyan kereket vannak rajta, hogy az hihetetlen, de ebben mondjuk a chopper bike viszi a pálmát. Aztán vannak Rapper-ek, akik árulják a saját albumukat, és ott meg is hallgathatod, és még dedikálják is, ha kifizeted :D
Aztán rengeteg tenyérjós, kártyavető, és performancia. Itt találkoztam az USA-ba érkezésem óta a harmadi Jack Sparrow-val :) Egészen jól csinálta a srác, csak még nem volt elég barna. Aztán voltak kéregetők, és az egész egy olyan fura, de aranyos zsibvásárra emlékeztetett, mintha a Három Tigrist (gyk. Józsefvárosi piac), meg a Pecsát, meg a Váci utcát, meg a Balatoni Arany Partot keresztezné az ember. Itt jól végigsétáltunk, majd kidöglöttünk a partra egy órát napozni, majd jól bementem az Óceánokba, és még mindig elképesztő hideg, szóval bokánál megálltam. Majd ismét kocsi, ismét dugó, és hazajöttünk. Ez volt este hatkor. Most háromnegyed tíz, és mindjárt utolérem magam a történetben.
Jaj majdnem elfelejtettem. Hát itt vagyunk a Mexikó határától két órára, és a H1N1 nem irtotta ki a várost egyátalán. Mindenki lexarja, nem foglalkoznak vele. Nem láttam sehol egy embert, akin mondjuk szájvédő, vagy bármi egyéb védelmi felszerelés lett volna. Nem voltak bezárva épületek emiatt. ÉS még meg is kérdeztem a szállásadónkat Luli-t, hogy mi a helyzet ezzel kapcsolatban. Ő is mesélte, hogy semmi. Akik itt élnek, mind azt gondolják, hogy fel van fújva ez az egész marhaság.

A Venice Beach

Holnap reggel ötkor kelünk, és megyünk NEW YORK :D . Újabb hat óra repülés...
A Brooklyn-ban találtunk és foglaltunk szállást. Öt napra, két embernek, egy szoba, két külön ággyal, saját fürdő, reggeli, free Wifi. 440USD+Adók. Kb 520 a vége, és 30 perc metróval a Manhattan Downtown, a metrómegálló meg állítólag 600 méter a szállodától. Na az lesz még a fincsi muri!!!! Nincs semmi megtervezve, de van könyvünk :DDDDDDDDDDDDDD
Ééééés Végre ott tartok a történetben, hogy itt ülök a gép előtt és írom, hogy itt ülök a gép előtt és írom, és ......ÁÁÁÁ....időviharba kerültem :D

07.09 csütörtök

Szóval ott tartunk, hogy már csütörtök reggel van és vissza kellene menni Los Angeles. Hát hajrá. Újra kijelentkeztünk a szállodából és kocsiba be. Ma kitaláltam hogy újra szuper amerikai leszek...nem is...szuper turista és újabb amerikai marhaságokat fogok kipróbálni. Egyből belepúztam a nullás lisztbe, mert rögtön négy dolgot is beteszteltem, nehogy egyenként tegyenek kárt a gyomromban, mert akkor tovább szenvednék. Mint a jó öreg O-JANX szeszből ;) nem kóstolgatjuk. Az első versenyző a „JACK IN THE BOX” gyorsétterem. Mint a Meki, csak ezt itt sokkal jobban szeretik. Valószínűleg azért, mert van nekik reggelijük 2USD-ért, meg Tortilla, és Fajitas, és még van "free refill". Itt ettem egy középszar hamburgert, ami nem volt nagy kihívás, DE ITTAM két olyan italt, ami háát húbazmeg. Az első a Dr PEPPER. Kb. a fahéjas kóla, még több cukorral. Megvan mindenkinek? Akkor utána képzeljétek a következő italt, aminek a nevére sem emléxem, mert jótékony homály fedi a múltam ezen sötét részét az agyam jóvoltából, védekezésként. Valamilyen "barel beer", és zöld a címkéje. EZ pedig konkrétan fahéjas szénsavas ital. HHHHHAAAAAAAAARRRRGGGHHHH. Kiöntöttem mind, és maradt a jól bevált citrom és víz. ÉS ez még nem volt elég nekem, mert a benzinkútnál, ami JITB mellett volt, vettem BEEF JERKEY-t. Hát ettől minden értelmes európainak kihullik a haja. Merthogy kérem itten arról van szó, hogy ez olyan 1mm vékonyra vágott, majd bepácolt, majd kicsit megsütött, megfüstölt, és a végén kiszárított MARHAHÚS szeletek. Igen azok, nem kammerkodom, és ebből van előre csomagolt, és kimért változatban. És ami a legrosszabb, hogy nekem ízlett :D Kimondottan élveztem az ízét, az állagát, azt, hogy tépni kell foggal. Mint az őskorban…persze buta egamage, hát ki csinált volna ilyet akkor, de valami ősi állati feelingje van neki, no. Olyan 4 órán át elnyammogtam vele. Viszont borzalmas látvány, és csajozni valószínűleg nem nagyon lehet vele :D
Délután háromra értünk vissza LA és este hétig nem nagyon tudtuk, hogy mit csináljunk, mert fel szerettünk volna menni a GRIFFITH Obszervatóriumhoz, de kigyulladt a GRIFFITH park erdeje és lezárták. Erre kitaláltuk, hogy akkor elmegyünk a belvárosba megnézzük a Japán negyedet, a kínai negyedet, meg a városházát, meg az állomást, majd vissza a Hollywood Blv.-re és a Kodak Theatre mellet lévő híres CHINESE moziba megnézzük a Transformers2-t. Nem azt játszották. :( Ezért mégis csak elmentünk a parkba, és kiderült, hogy nincs is lezárva, csak a fele, mert van ott egy különleges koncert. Azért mi fel tudtunk menni, és csodaszép volt. Igazából ez az első olyan hely, ahova biztos vissza fogok jönni, de akkor már a szerelmemmel, mert az egy olyan hely. A Gellérthegyről a pesti látkép is nagyon szép, de ez elképesztő, ahogy ez a hatalmas város ott van előtted, mintha direkt így tervezték volna akkor az egész várost a hegyek lábához, és ezt a kilátót. Szóval kicsit elcsomporodtam, de majd lesz ez még másképp is ;)
Utána még megnéztük a Rodeo Drive-ot és mentünk haza.
Hát így megy ez. a Világ egyik legismertebb, és talán a legdrágább boltjait tartalmazó utca, és kivégeztem egy sorral :), De már kicsit tele vagyok az élményekkel, és holnap meg megyünk a VENICE BEACH-re. Szóval szép a Rodeo Drive és környéke, meg a Beverly Hills, de már sötét is volt és fáradt is voltam, asszem nem is nagyon csináltam róla képet.
Nap zenéje? Hát mára nem nagyon akadt, mert nem volt semmi olyan, talány annyi, hogy a végén az autóba mindig country-t hallgattunk. Mintha benne lenne a sivatagban, hogy azt kell hallgatni, de jó volt.

Egy este LA-ben

Hamu a fejemre. Itt vannak a képek.

Úristen. Bocsánatot kérek, de csak most vettem észre, hogy kedd óta nem töltöttem fel képeket. Tényleg bocsi. Viszont akkor most azzal kezdem és akkor a sztorit, meg megírom utána :)
Az első a sorban (Mivel időrendben haladok :D) Az UNIVERSAL STUDIO képei:
UNIVERSAL STUDIO

A következő a Hollywood Boulevard
HOLLY WOOD BOULEVARD

Ezek után jöjjenek azok a képek, amik Los Angeles és Las Vegas között készültek oda-vissza. MICKEY ebben van benne „A TARTÁLY” :DDDDDDD, ja meg a kedvenc utamnak a neve és a világ legnagyobb hőmérője :D
Úton LA és LV között valahol

Ezek után már csak Las Vegas jöhet, hiszen oda utaztunk :) Ezek már a nappali és az esti képeket is tartalmazzák. Gondoltam így könnyebb lesz a képeket feldolgoznom.
LAS VEGAS

És akkor jöhet a Hoover Gát és az új híd :D
HOOVER GÁT és környéke

Nesze, itt van nektek a Grand Canyon a Guano Point-nál, és az Eagle Point-nál, meg egy kicsi a Skywalk-ból :D . Tehát a Grand Canyon WEST RIM.
GRAND CANYON WEST RIM

Még két nappal és két adag képpel tartozom nektek. Ezt is gyorsan megcsinálom :)
Addig is nézegessetek képeket és írjatok jó sokat nekem, mert hiányoztok már nagyon :)

2009. július 9., csütörtök

07.08 szerda.

Egy bagzó macska keltett reggel és könyörgött a receptért, hogy neki is olyan szeme legyen, mint ami nekem van. A hozzávalók, a száraz sivatagi szél, és a fossá klórozott medence vize, meg a jégre hűtött szobákban keresendőek. Ha a bagzás miatt lenne ilyen a szemem, jobban örülnék neki, de hát nem bagzok. Ez van. Előre közlöm veletek, hogy megint Las Vegasban vagyok, és megint a Stratosphere-ben. Ha ide kijutsz, innen szabadulni nem lehet. HELP :D . Visszatérve a nap elejére, kilencre kértünk ébresztést, és gyorsan lementünk a medencéhez. Itt voltunk olyan 10ig, aminek, majd később lesz fontossága. Mivel már azt terveztük, hogy elmegyünk a Grand Canyon-hoz, jól összepakoltunk, és kijelentkeztünk a szállodából, de előtte még mindenképpen fel akartam menni a toronyba a BIG SHOT-ra, mert azt nem lehet kihagyni :D Ha meg kijelentkezel, sokkal többe kerül. Viszont elég macerás a feljutás, és ott sem teljesen értelmes a jelölés, és az eladó lent a földszinten meg nem adott nekem jegyet a Big Shot-ra, csak arra, hogy felmehessek :( . Szóval go le, néni kérem tessék adni egy jegyet a kilövőbe, mert vár a gép, majd go vissza fel. Hogy én egy mekkora állat vagyok. Ez a BIG SHOT az életem egyik legmeghatározóbb élménye eddig, amit ilyen szórakoztató eszköz tudott okozni. Gyakorlatilag azt éreztem, hogy a levegőbe lőnek, és még igazából, ordítani sem volt időm, máris a tetején voltam. De ott várt a meglepetés, mert ez a szemét olyan 10-12 méter magasba lő ki, majd onnan esel vissza egy 7-9 métert, nem tudom, de azt kb. szabad esésben. Na attól becsokiztam. És közben előtted van a Las Vegas Blv. és süt a nap és fúj a bazi meleg szél, és vigyorogtam, mint egy idióta. Annyira meglepődtem, hogy amikor megnéztem a rólam készült képeket, alig ismertem magamra. Egy a gyorsulástól eltorzult fejű borostás fickó. Eddig sem voltam egy Adonisz, de ezzel a képpel a Quasimodo Remake-re simán jelentkezhetnék. Na mind1 a kép maradt a hotelnél :). Mire leértem, már 11 óra 5 perc volt és 11ig el kellett volna hagyni a szobát. Az Adrián láthatóan nagyon bosszús, de majd csak elmondja mi bántja, ha fontos. Go le kijelentkezés, majd KV a Starbucksban, és a kocsiban pedig elkezdtük az ittlétünk első veszekedését. Komolya, mint a házasok :D. A történet lényege az volt, hogy én eltűntem a toronyba, és nem beszéltük meg mikorra érek vissza, ő meg a szobában vár, mert enni is elmehetett volna. ÉS hogy mindig én vezetek, és akaratos vagyok. Ekkor én is rákezdtem, hogy ez nem igaz, mert megkérdeztem tőle, hogy akar e vezetni, erre ő az mondta, hogy nem. Ezt kb. háromszor, vagy négyszer kérdeztem meg, és amikor az itteni ismerőseinkkel beszélgetett, az jött le, hogy nem akar vezetni, mert otthon is kb havi két-három alkalommal jár el más európai országban, viszont ezt a nincs kedvem vezetni olyan viccnek szánta, én meg nem vettem annak. Gondoltam nem érdekli, de kiderült, hogy igen. Szóval ilyen komoly dolgokról volt szó, de ez már kellett. A lényeg, hogy cseréltünk és egész nap ő vezetett. Nekem ezzel sincs semmi bajom, csak ez is inkább a kommunikáció megakadásáról szólt, és nem a problémáról, ami ló fütty. A lényeg, hogy elindultunk a HOOVER GÁT-hoz, amiről azt gondoltuk, hogy naggggyon messze van Las Vegastól, de ez nem igaz, hiszen főleg ezt a várost látja el elektronyossággal. Komoly 30 mérföldre kellett elutazni. utazás közben eszembe jutott a SKYWALK nevű csoda, ami itt van a Grand Kanyonban, de hogy hol azt nem tudtam. Gyors keresés az interneten és kiderült, hogy a WEST RIM nevű helyre kell menni, ami a GPS szerint nem létezik. Komoly mi? Viszont találtam még délelőtt egy utazás szervezőt, aki meg oda szervezett terepjárós és helikopteres utat Las Vegas-ból. Neki viszont nem volt térképe. A kötsög. Nem estem kétségbe, hanem a Hovver gátnál megkérdeztünk egy rendőrt, merre kell menni. Ő Mondta, hogy menjünk át a gáton, majd onnan le a negyvenesig, majd keletre egészen a 65ig és azon fel a South RIM- ig, ahol van West RIM Road. Csakhogy ez 223 mérföld. És még nem is láttuk a Hovver gátat igazából. Hát mit mondjak. Ennyire szép, és letisztult, és egyszerű, és a turbináknál kecses, és a gát másik oldalán monumentális épületet még én nem láttam. Ott álltam rajta és éreztem, hogy elpusztíthatatlan. A tó oldalon, a duzzasztónál lehet látni, hogyan mozgott a víz az elmúlt évek alatt. A hőfok olyan 105F. Azt már tudom, hogy a 103F=38C, tehát 40-41 fok. Tényleg egy csoda. VISZONT. Kitalálták az buta amik, hogy a gát mellé és FÖLÉ, kellene építeni egy olyan kis szép kétszer három sávos autópályát, meg hozzá a csecse kis hidat. Mert az nem járja, hogy a kamionoknak, meg a buszoknak kerülniük kell, meg amúgy is sokkal többet lehetne kérni utána, ha valaki mégis csak a gáton akarna átkelni, meg jó lenne már rajta egy kis tuning is, hogy több delejt adjon. Az új híd kb. egy mérföldre halad el a régi gát után folyásirány szerint nézve. és kb. száz méterrel feljebb is megy, mint a régi. Csuda szép két tartópilléres, függesztett és egyben alulról egy hiperbolával támasztott hidat készítenek. A két pillér a hiperbola és a függesztés már majdnem kész. Ma amikor ott voltunk pontosan 3 méter választotta el egymástól a két oldalt, és amikor este jöttünk vissza, akkor emelték éppen be az utolsó elemet, de megint kicsit előre haladtam a történetben.
Most pedig jöjjön a hülye fehér ember esete az indiánnal. A fehér nem is fehér, hanem mexikói, meg néger, meg európai, meg ami, tehát turista, és nem hülye, hanem turista :) . Az indián meg indián. A történet ott kezdődik, hogy régen a hódítók jól elvették az indiánok földjeit egy olyan 300 éve kb. Majd jött a sokkal komolyabb Demokrácia, és egyszer valakinek eszébe jutott, hogy a nagy Amerikába az indiánok bizony csúful ki lettek semmizve. Na nekik kellene valami okos kárpótlás, mert ez ronda folt Amerika eszméjén. Ez a dolog igáig rendben is van. Három nagyon fontos dolgot kaptak az indiánok. Bizonyos helyeken nyithatnak kaszinót, és ezt nekik senki meg nem tilthatja, de a kaszinó, csak valamilyen rezervátum területén állhat. Minden indián kap állami segélyt, mert ő indián. Persze itt vannak okosan kitalált finomítások, de a lényeg kb ez. A harmadik, hogy kapnak vissza és vehetnek pénzért földet, amit aztán szintén rezervátummá, vagy nemzeti parkká nyilvánítanak, és azt utána senki tőlük el nem veheti, mert ahhoz 82 harmados többség, meg aló és felsőház, mag az elnök aláírása és Zapphod Beeblebrox is kell. És ez így van jól. Hát az indiánok szépen megcsinálták a West RIM Nemztei Parkot, ami a Hoover Gáttól kb 70 mérföldre van. De nem járt oda senki, mert nem volt ott csak két gyönyörű kilátó pont, az Eagle Point, és a Guano Point. Aztán jött egy okos emberke, és kitalálta, hogy csináljunk már egy olyan épületet, aminek van egy U alakú folyosója, és a lógjon be jó hosszan egy szakadék fölé. Majd mondá ez az emberke, hogy az a szakadék legyen a Grand Canyon és a WEST RIM-ben pont jó helye lesz. a Neve legyen pedig mostantól SKYWALK. Kérdezték is tőle, hogy miért SKYWALK, erre a válasz, hát mert a padlót üvegből fogjuk csinálni öcsém, azért. Lett is nagy örömködés, amikor kész lett a cucc, mert okosan a WEST RIM-et választották, ahol a megérkezésünkkor derült ki, hogy ott van 8-10 helikopter leszálló pálya, meg egy komplett repülőtér. Csak aszfaltozott út nincs, és nincs kitáblázva sehol, hogy pontosan merre is kell menni, mert ez igazából egy természetvédelmi terület, ami ráadásul az indiánoké. Ez azt jelenti autóilag lefordítva, hogy az utolsó 21 mérföldet földúton kellett megtenni :DDD és ment elől egy műszaki kocsi, mert az utat elkezdték kiépíteni, és voltak száguldozók is. Olyan képeket csináltam, hogy sose hittem volna, hogy valaha is ilyen helyen fogunk járni Amerikában. Amikor megérkezel, olyan 1 perc után megvan az érzés, hogy itten minden az indiánok kezében van. Egy, mert minden kiszolgáló indián, kettő ,mert ki vannak írva a dolgok indián nevei is, és mert minden elképesztő drága. Magát a SKYWALK-ot nem lehet megnézni, hanem venni kell egy tour jegyet is, és egyéb adókat, meg benzin költséget, meg park díjat kérnek el. És így lett a 29USD-s jegyből 75USD. Hát Jó napot fehér ember, vagyis hogy turista. De ha akarsz, akkor van helikopteres séta 220USD, meg le lehet menni a Grand Canyonba csónakázni, meg van indián tánc, olyan igazi indiánokkal, akik igazából táncolnak, meg karkötők, meg dreamcatcher, meg hűtőmágnes, meg jó nagy drágaság. Viszont ami nekem tényleg fájt, hogy amikor ki akarsz menni a 75USD-ért (15.000HUF kb.), a SKYWALK-ra, akkor nem vihetsz magaddal semmilyen elektronikus eszközt. Vannak telepített kamerák, amik profin Wifivel tolják a központi épületbe a képeket, meg van két profi fotós, akik Nikon D1000-vel csinálnak képeket rólad, és az is Wifis. Amikor elhagyod a komplexumot, 20USD-ért veheted meg a képeket, ha akarod. A nemzeti park területén nem lehet autóval mozogni. Megállsz a parkolóban, és 10 percenként megy körbe a busz, aminek 4 megállója van. A sofőr is indián, és olyan vicces akcentussal beszélt, hogy nem is értettem. A hely agyonüt. Mármint a Grand Canyon látványa. Nem lehet elmondani. Akkora távolságok, olyan mélységek, olyan sziklák és olyan színek vannak az ember körül, hogy álltam és éreztem, hogy húz a távolság. Nem tartom magam egy beszari embernek, de itt olyan pánik tört rám a szakadék szélén, hogy nem mertem egy méternél közelebb menni…az út széléhez. Mert, hogy nincs mindenhol korlát, csak a saját józan eszem. Sétáltam az úton olyan 2-3 mérette a Grand Canyon szélétől, és éreztem, hogy ott, amit nem látok, ott van olyan kétszáz háromszáz méter mélység. Egyszerűen tudtam, hogy ott van. Elképesztő. Amikor megkérdezték az indián vezetőt, hogy miért nincs legalább egy lánc, azt mondta: Ez itt a természet. Ha nem bírod, akkor menj messzebb a szélétől, vagy ne is menj oda. A természetnek ott nincsen rád szüksége. Érdekes indián hozzáállás. Na itt gyorsan eltöltöttünk olyan két órát, és este hétkor indultunk vissza Los Angeles. Elkezdtük kiszámolni, mikorra érnék vissza, és inkább azt határoztuk el , hogy visszamegyünk Las Vegas és megint itt alszunk egy napot, mert jobb ez így, mint hajnali kettőkor beállítani az Adrián LA rokonaihoz, és már baromi fáradtak is voltunk.
A képeket és a nap zenéjét holnap teszem fel. megint fél egy van, és tizenegy óta írok. De nem panaszkodom, mert van miről. Csak ne ütnék annyit mellé, meg ne hagynék ki betűket. Utálom, pedig át is olvasom, mielőtt felrakom a blogra, meg word-ben írom, szóval, ha valaki esetleg tudna egy jó kazán kovács állást, szóljon mindenképp.

2009. július 8., szerda

07.07. kedd

Hát akkor essünk neki, mert elérkezett az az idő is, hogy a punnyadt testemet Las Vegas városába vonszoltam :D
Az egész a szokásos módon indult. Felkeltünk reggel 9, reggeli, pakolás, fürcsi, csekk, és 10:00kor már úton is voltunk. Miközben egész LA a „Jacko” temetés miatt volt teljes kómában, mi jól kifele haladtunk az őrületből, és jókat mulattunk a befelé tartó 20 mérföldes soron. Ismét teljesen hihetetlen tájakon kellet áthaladni autóval. Hegyekkel körülvett sivatagon átkelni nem olyan vicces, viszont rájöttem, hogy a kocsiban lévő hőmérő nem mér 105F felett, nehogy agylobot kapjon az ember és ne merjen kiszállni a verdából. Az autópályával tényleg nem szaroznak. Azt találták ki, hogy valami finomabb részen egyszerűen felviszed a segged, majd be a Mojave sivatagba, és a végén megint át kell menni valami hegyen itt már le is fényképeztem, hogy teljesen elvetemült módon 4000 láb fölé kell tornásznod magad, ami ugye 1200 méter meg egy kicsi, szóval senki nem sopánkodjon az Érdi emelkedő miatt :). A Mojave sivatagban megálltam benyót venni, mert előtte 67 mérföldre volt az utolsó benzinkút, amit mertem is volna használni és még volt előttünk olyan 100 mérföld. Kettő olyan jelenség volt, amit mindenképp meg kell említenem. Az egyik, hogy volt egy olyan benzinkút, ahol simán le lehetne forgatni bármilyen pszicho-horror-thriller- katasztrófa-gyilokmeteor-atomcsapás filmet, mert a semmi közepén, egy nem leírható lepukkant épületet képzeljetek el, mellette három bazi nagy tartály. A tartályokon egyenként a következő felirat volt olvasható: Gasoline, Disel, Rocket Fuel. Milyen már :D. A másik, hogy amikor tankoltunk, lemostam a szélvédőt, de az olyan meleg volt, hogy ahogy húztam a kefét, gyakorlatilag nem tudtam megfordítani a gumis felületre, mert egyből elpárolgott a víz. Aztán , hogy 3.20USD ,volt egy gallon 87-es. Amikor bejutottunk LV-be még délután 3 volt. így felvettük a szobakulcsokat, majd körülnéztünk a szállodában, és kértem internet. Ez nagyon okosan van kitalálva, mert a tv-n keresztül kapod meg a menü csatornán a kódokat. Az ára 11USD. LV nagyon olcsó. 2.50 a benzin, és a szállás volt kettőnknek egy éjszakára (14:00-tól másnap reggel 11:00ig.), Internettel, két ággyal (Double Queen, és nem KING, mert az 3 személyes), Teljesen ingyenesen használható szállodaszolgáltatásokkal (majdnem) 50USD. Amikért fizetni kell, az a szórakoztató műsorok, de oda is adnak 25-50% kedvezményt, meg az extrém sportok, amik a torony tetején vannak, de oda is van 15USD kedvezmény. A ruhák kb 50-60%kal olcsóbbak, mint otthon. Ami viszont nagyon drága, az a Kaszinó :D De, ha itt vagy és nem próbálod ki, akkor inkább ne is gyere el ide szerintem. Komoly 40USD-t játszottam el, csakis félkarun, mert a póker és a Black Jack, meg a kocka, meg a roulette, nem érdekelt. Igazából a gép, sem, de azzal tudtam a legjobban azonosítani a Las Vegas érzést :D, Ezen felül balgaságom és figyelmetlenségem okán elhagytam még 40 Dollárt, szóval egy kis darabon nem voltam olyan nagyon boldog. Hogy ne menjen kárba az idő, lementünk a szálloda medencéjéhez fürödni. Idióták ezek, de tényleg. Sós a víz, mint az óceáné és még klóros is. Szerintem óceánvizet hozatnak, és azt töltik bele a medencékbe. A másik, hogy olyan elképesztő meleg volt, hogy azt nem is igazán tudom elmondani. A szél gondoltam majd hoz egy kis enyhülést, de amikor fújt, olyan volt, mintha valaki egy ház nagyságú hajszárítót bekapcsolna. Oltári. Majd lementünk vacsorázni. All u can eat 15USD, de ha szálloda lakója vagy, akkor -25% off. Jól bekajáltunk és a kaja mellé jár Free Refill ital, ami minden lehet, amiben nincs alkohol. Még koktél is. Lett olyan este nyóóóc, mikor elindultunk a Las Vegas Blv-n gyalog. Ebben a városban az a jó, hogy nagy, és még este is iszonyat meleg, mert a sivatagból jön a hajszárító lég, és a beton, meg az épületek is tolják ezerrel a meleget. Ezen felül viszont egész Las Vegas, csak egy normális utcából áll, és ez a Las Vegas Blv. Ha azon végigsétál az ember, gyakorlatilag látta LV-t. Mármint azt a részt, ami a turistáknak szól. Ez az út jó széles és olyan 5km hosszú, a Stratosphere- rel kezdődik gyakorlatilag, és a Luxor van a mások végén, ami az a híres üvegpiramis. Van azért olyan szálloda is, ami nem ezen az úton van, de onnan, csak kocsival lehet bármit is elérni a sugárútból. Képzeljétek, a sugárúton van tömegközlekedés, ahogy közlekedik a tömeg lábbal sokan :D . Neem, van egy darab busz járat erre az egy darab útra, és 3USD egy irány, és 7.5USD egész napra, és mehetsz, amennyit csak akarsz :). Az egész Kaszinósor arról szól, hogy add ide a pénzed, de ezt olyan profin csinálják, hogy le a kalappal. Ez amerika. De tényleg, a masszív profizmus, a precíz szervezés, a látványpékség, a csilli-villi, és a kegyetlen sok munka. Mert itt mindenki nagyon sokat dolgozik. Persze vannak komoly átverések is. Pl. ha leülsz egy kaszinóban játszani, akkor ingyen van minden pia. Elsőnek leültünk a pulthoz, és kértünk két vodka-redbull-t. A pultos nagyon profin szervírozta 20USD-ért :D, azzal mentünk a géphez, majd jött egy pincér csaj és kértük ugyanazt. Érdekes módon ez már egyáltalán nem hasonlított az első koktélra, valószínűleg alkohol sem volt benne :) . A látványról, csak azt tudom mondani, hogy aki teheti az jöjjön el, már ha kibírja, hogy nem játszik, vagy csak ésszel :P, és nézze meg, mert nem lehet elhinni, amit itt show-ban lenyomnak. A Bellagio szálló medencéjének műsora, és a Treasure Island kalóztámadása egyszerűen Pazar, de a szállók belső terei is csodálatosan vannak kidolgozva. Ja itt jegyezném meg, hogy a kalózos témát, csak filmről láttuk,mert éppen valami technikai hiba miatt nem adták. Ez a tipikus IJB polós eset. A luxor belső tere is atom, és a szállodasoron láttam vagy 5 OCC choppert :D, és minden Kaszinóban van egy nyerhetsz egy autót, vagy egy OCC motort, vagy egy másik autót az adott szálloda fő műsorának jegyével :)
Visszafele kipróbáltuk a buszt, és működik :), most 2:45van megpróbálok aludni, de Adrián horgol és az nagyon hangos, mert van egy kötőgép az orrában biztos. Lehet, hogy megfojtom egy párnával. Á nem. Kitolom az ágyát a folyosóra. A nap zenéje természetesen a királytól a VIVA LAS VEGAS :DDDDDDDDD
Holnap csak lenézünk azért a Gand Kanyonhoz :)

2009. július 7., kedd

07.06 Hétfő

Na jó, mégsem ütöttem szét csákánnyal a rádiót. Ma reggel felkeltünk olyan 9 magasságában és nekivágtunk LA, hogy két dolgot kipipáljunk a sokból :) Az egyik Az Universal Stúdió, a másik pedig a Hollywood Boulevard. Megint rá kellett jönnöm, hogy ez az LA eszméletlen nagy város. Olyan 40-50 perc volt mire átértünk és nem volt dugó :) Mikor odaértünk 12USD-ért kaptunk parkolót, majd jött a kérdés, milyen jegyet vegyünk. A sima jegy 69USD, a Szuper vagy, és mindenhova bemehetsz elsőnek, és még külön VIP helyre is ülhetsz, meg volt 110USD. Megkérdeztük az eladó lányt, hogy melyiket ajánlja, és mondta, hogy most még nincsenek sokan, de két óra múlva már sokan lesznek szerinte még érdemes VIP jegyet venni. Na a lényeg, hogy tényleg minden helyen ahova sorba kellett volna állni külön sora van a VIP arcoknak, és amikor elkezdik beengedni az embereket, akkor a nézőtér felét, jól feltöltik a VIP-esekkel, és csak utána jöhet a pór nép :D, persze ha a VIP nem adja ki a felét, akkor addig, amíg elfogynak a VIP-esek. Na most ebből már levághattátok, hogy a VIP jegeket ettük :D Gyakorlatilag nem volt olyan show, amire várni kellett volna a sorban, és még így is 7 órán át voltunk ott. Igaz mindent megnéztünk, jó elfáradtunk és megvettem az első polómat. Egy SERENITY-t vettem.
Serenitipedia
A site
Ez meg a trailer
Ennyit a Polómról :)
Néztünk T2 előadást, amiben még Swarci ugrál fel s alá :D és kb 10000000000 jobb, mint a T3, szóval LOL. Azután voltunk Shrek 3D-n, meg stúdió körutazáson, amikor az embert körbeviszik a filmstúdiók között, és voltunk a "Waterworld" című Kevin Costner filmnek a show-ján. Ez volt talán a legjobb. Aztán ott volt a nap talán egyik legnagyobb furcsasága a „Creature of the Black Lagoon” című filmnek

imdb

egy musical változatát adták elő, csak ezzel az volt a baj , hogy nem írták ki, és az előadásmód ugyan profi volt, mint minden a parkban, de nem való oda. Volt is egy csomó bunkó, aki az előadás közben jól kiment. Pedig élő előadók a saját kis szépen képzett hangjukkal ottan énekeltek, meg táncoltak, meg show és pörgés és fények, szóval szépen nyomták a cuccot, na. Ezek után sikerült megint beleválasztani a tutiba, mert egy bórzacskó pizzaszeletet ettünk elcseszett drágáért :)
Közben a nap úgy döntött, hogy megfőzi szép lassan az embereket a parkban és olyan beteg módon befűtött, hogy megint felment a hőfok 100F fölé. Ezért aztán a Jurassic Parkba mentünk, de előtte még jól bementünk a MUMMY nevű épületbe, mert útba esett, ami meg a MÚMIA film ihlette kis szórakoztató műintézmény. Igazából egy furcsa Y alakú, az épületbe rejtett, hullámvasútról van szó :D
És az Adrián fééél a hullámvasutakon :DDDDDDDDD
Mekkora jóság már. Amikor beültünk és ránk csukták a lábtámaszokat, akkor esett le mindkettőnknek, hogy ez egy hullámvasút. Nagyon bizarr tök sötétben 1000el tépni és közben múmiák, meg víz, meg sikoltozás. De csak a fele ilyen vicces, mert a pálya másik felét a kocsi, amiben ültünk HÁTRAFELÉ tette meg 2000-el legalább :D . Na ott volt nagy sikongatás, meg hajaknak tépdelése, ruhát szaggatása. Mielőtt kiengednek a leszállóhelyre, ahol a következő csapat beszáll, még megfordítják a kocsi, hogy az újoncok ne jöjjenek rá, hogy háttal fejezed be a bulit :)
Ezek után ültünk fel a Jurassic Parkos bulira, ami meg egy nagy csónak és visznek jobbra-balra a vízben, közben meg gumi-szauruszok locsolnak téged a szájukból meg az orrukból vízzel :)
majd bemegy a csónak egy épületbe és felvisznek olyan 15 méter magasra, és onnan egy laza kis zuhanással be a vízbe a túloldalon. Kicsit vizesek lettünk :) Pedig ki volt áám írva, hogy extreme Wet, meg lehetett venni esőkabátot is. Gondolhattam volna. De jó volt. Aztán néztünk két showt még. Az egyik a speciális effektekről szólt, a másik meg a pirotechnikai bemutató volt. Ez a híres LÁNGLOVAGOK című film egyes epizódjait mutatta be, meg a tűzről tartott egy komoly előadást, és a végé volt egy nagyon profi beltéri robbantásos bemutató, ami még a kinti hőfokot is túlszárnyalta. Nagyon látványos volt. Kicsit elfáradva este 6 után kitaláltuk, hogy ha már itt vagyunk, akkor menjünk el a Hollywood Blv.-re mert az csak 3 mérföld innen. Átmentünk és a Kodak színházban találtunk is helyet. 2USD az alap, és utána minden 15min további 50Cent. De majdnem a sugárút közepén van. Na ott sétálgattunk, meg húú, meg haaa, majd átmentünk a Sunset Blv.-re. Itt is volt nagy sok húú meg haa. Majd vissza a hollywood Blv.-re. Ott le a Kodak színházig. Majd kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, majd vissza, mert már hideg lett megint. kettesbe be. És jöttünk is haza, a szokásos módon, Adrián aludt én meg gyorsan hazavezettem. Már elég jól megy a tájékozódás GPS-vel :D. Holnap megyünk Las Vegas-ba a Stratosphere-ben fogunk lakni komoly 25USD-ért fejenként. LOL.
Itt éjfél van tolok egy fücsit, azt be a tollak közé.
Nap zenéj a Blues Brotherstől Bármi :) , mert volt BB koncert a studióban. :)